Fényhozó Daimros

Fényhozó Daimros

Fényhozó Daimros, a nar’etnai papsárkányok egyik legtehetségesebb növendéke, ki talpraesettségével, néha túlbuzgó kíváncsiságával, ám tiszta és önzetlen szívével hívta fel magára a figyelmet. No persze a tény, hogy a sárkányvárosban egyedül neki lettek szárnyai (ahogyan a többi bajnoknak Rhendelnek, Baendnek és Hakladnak) már önmagában is figyelemre méltó. Az Aranysárkány, személyesen Garfal vette a szárnyai alá Daimrost, és tanította meg neki mindazt, amit egy bajnoknak tudni kell.

Egy kolostorban született a Nai’kai folyó partján. Egyke sárkány volt, anyja egyedül nevelte. Apja (a mai napig senki sem tudja, hogy ki is lehetett) születése előtt elhunyt, és a sors évek multán sem volt kegyesebb hozzá; hat éves volt Daimros, mikor anyját egy északról idetévedt nomád csapat kirabolta és megölte. A kis Daimrost életben hagyták, de rútul megverve és összetörve magára hagyták. Árván és meggyötörve találtak rá a kolostor papjai. Teste gyengélkedett, ám a lelke oly erős volt, hogy elnevezték őt Fényhozónak. „ Mikor a sötétség mindent elnyel, a hit és a remény is már oda, egy aprócska fénypont villan fel a mélyben…”

Daimros jpg

Daimros a legfiatalabb növendéke a készülő rovátkoló mestereknek, és sokaknak ez bizony nem tetszést váltott ki. Rengeteg vitát szült, hogy még a hatvanadik életévét sem betöltött papsárkány helyett kaphat a rovátkoló mesterek között. És igen, voltak, akik ezt a komolyabban is hangoztatták. Így esett meg, hogy Daimros első nagytanácsi jelenléte hangos vitában ért végett. Nemesek és mesterek tiltakoztak, ellenezték az ifjú Fényhozó előléptetését. Ám addig-addig vitáztak, mígnem az aranysárkány Garfal megelégelte azt, majd aztán így szólt:

„ Én döntésem nagyurak! Fiatal növendék létére több bölcsesség szorult a makacs fejébe, mint az itt jelenlévők többségébe! És a döntésemen nem áll módomban változtatni.” – fejezte be, majd a gyűlés egy-kettőre feloszlott.

Aznap volt a nap, mikor Daimros szembesült első rovátkoló mesteri feladatával.

- Őrizd a Dragexikon! – mondta Garfal. Az ifjú sárkány értetlenül tekintett mesterére, hiszen a Dragexikon minden egyes rovátkát magába foglal, amit valaha is lerajzoltak a nagymesterek. E könyv őrzése a legnemesebb feladat és egyben a legnagyobb tisztség is.

Daimros megkezdte hát „könyvtárosi” tisztségét. Teltek- múltak a napok; fel-alá járkált a könyvek között – többet ki is olvasott közülük, port törölt, és kitudja, hogy hányszor rendezte át a könyveket, visszatéve azokat az eredeti helyükre. Az ifjú sárkány kezdte azt érezni, hogy ez a könyvőrzés nem is olyan dicső feladat, mint ahogy azt sokan mondták. Dühös volt, mert ő inkább számított kalandra, mint könyvtáros feladatra. Küldetésekre vágyott, olyanokra, amit a többi növendék kapott: „Menj és hozzál öt griff tojást a Kukukk-hegyről” vagy „keresd meg a Kristály-tó szörnyét és hozd el a levágott fülét”.

„Ehelyett csak egy öreg könyvet kellett bámulnia és vigyáznia, nehogy akár egy légy is rászálljon” - gondolta. Egyik nap alkalma adódhatott, hogy gondolatait kifejtse Garfalnak, mikor az aranysárkány meglátogatta őt a könyvtárba. Ám a szavak a torkában rekedtek, ugyanis egy akkora rengés rázta meg a várost, hogy a polcokról egymás után táncoltak le a könyvek. Egy papsárkány rohant be vérfoltokkal az arcán és félelemtől remegő hangján erőltette ki: KALÓZOK!

Az újkor 1886 évében történt meg ez a szörnyű eset, hogy Nar’etna szent városát érte támadás. Garfal vezetésével a kalózokat legyőzték és a Dragexikon is a könyvtár biztonságos falain belül maradt, hála Daimrosnak. Bátorsága és tudása mentette meg a rovátkolás művészetének ősi gyűjteményét és a jövőt, mely talán örökre végett vethet Gor’nalaos fenyegetésének.


Garfal kinevezte Daimrost Nar’etna bajnokává és megkapta a Dragexikont. mely nemcsak fegyverként szolgál, hanem a tudással és azzal a bölcsességgel, ami felvértezi őt a Kiválasztottak próbájára.

Isten hozott Arnoriában!

SZERETNÉL CSATLAKOZNI HOZZÁNK?

Gyere és csatlakozz te is Arnoria sárkányaihoz! Saját YouTube csatornánkon hangoskönyveket és sárkányeszmés videókat nézhetsz meg. Kövess minket a Facebook-on is, nehogy lemaradj valamiről!

Sárkányeszme első kötete

Sárkányeszme, a kiválasztottak próbája
Sárkányeszme logo

2019 © bd-tech.hu – Minden jog fenntartva