Félsárkányok

Félsárkányok

A félsárkányok Arnoria leghányatottabb sorsú lényei. Sokan hiszik, hogy létezésüket egy fura násznak köszönhetik –miszerint a sárkányok és az emberek természetellenes közösüléséből erednek, ám az igazság mást takar. Miután Uwe’daf a sárkányok segítségével végérvényesen elkergették a sötétlelkeket Arnoria szigetéről, Gor’nalaos határtalan gyűlölete már-már tomboló dühvé változott. Minden erejével azon munkálkodott, hogy miképpen tudná meggyengíteni a sárkányokat. Garnalion mélyén, megtalálta a megoldást. Megteremtette azt a lényt, amely nem csak az emberekre lesz csapás, hanem a sárkányokra is. Shiagara a legszebb, a legtökéletesebb lény lett, ki még az elfek királyát is megrészegítette. Sok háborút és belviszályt hozott Arnoria népeire ez a nő, de a legnagyobb csapást az északi sárkányokra mérte. Shiagara ugyan csatát vesztett ellenük, csakhogy azért a győzelemért nagy árat kellett fizetniük a sárkányoknak. Átkot sújtott le rájuk, mely végett vetett fenséges erejüknek és megjelenésüknek.
Összezsugorodtak és többé már nem voltak magasabbak az embereknél. Erejük szintén a szövetségesükhöz volt mérhető, és kinézetre is inkább egy gyermek sárkányra hasonlítottak, mint egykori önmagukhoz. Hosszú életüket is már kevesebb években számolhatták, átlag emberi években. Mindezek ellenére, az átok nem taszította őket a feledés homályába, nem nyomta el őket a halandóság keserű íze. Új otthonra leltek a Miella erdő mélyén, ahol aztán kibontakozhatott újdonsült képességük is. Noha mindent elvesztettek – mindent, amik sárkányokként meghatározták őket - most mégis kaptak valamit, egy új esélyt. Tudásuk a technológia irányában fejlődött és messze a legkifinomultabb lett Arnorián. Érzékük a gőztechnika területén egy új korszakot indított el az egész szigeten. Felépítették városukat Axtort, majd az elkövetkezendő időszakok találmányok ezreiről szóltak. Minden korszakalkotó eszköz, közlekedési eszköz a félsárkányoktól származik. Híres feltalálók vándoroltak ide szerte a világból, hogy megtalálják Axtort és elleshessék, tanulmányozhassák a találmányaikat. A félsárkányok végül jót profitáltak ebből, amiből egy új szövetség alakult ki, a Gépészek szövetsége. Félsárkányok, emberek, de még a sárkányok is közös erővel hozták el a gőztechnika korszakát Arnoriára.
félsárkány
Axtor pusztulása az Újkor 1863.-ik évében történt. A város hanyatlásának nem voltak előre látható jelei, pusztulása csupán egyetlen egy eseménynek tudható be. Kheerag néhány félsárkány társával rálelt egy chorvyai katona holttestére egy barlang mélyén, valahol a Miella erdő nyugati részén. Sok éve már halott lehetett, de nem is ez volt, ami különleges volt, hanem az, amit a kezében szorongatott. Egy pergamentekercs volt, és mint később kiderült, Arnoria varázstérképe. Kheerag ismerte a történetét és esze ágában sem volt itt hagyni. Elvitte hát Axtorba, hogy aztán az visszaadhassa Uwe’daf királyának Bholiarnusnak. Nem tudjuk pontosan, hogy végül miért döntött úgy, hogy megtartja a térképet, de bármi is legyen az ok, e tettének köszönhetően építették meg Arnoria legveszélyesebb, ám legbiztonságosabb „érték megőrzőjét”, a Gőzlabirintust. Ugyanis a város középpontjának mélyén fekvő, csapdákkal gazdagon felszerelt labirintusban helyezték biztonságba a Varázstérképet, és nyugszik itt már hosszú évtizedek óta.

Most Gherot vállára nehezedik a súly, hogy előbb kaparintsa meg a térképet, mint Shiagara és állítsa újra egyensúlyba a világot.

Isten hozott Arnoriában!

SZERETNÉL CSATLAKOZNI HOZZÁNK?

Gyere és csatlakozz te is Arnoria sárkányaihoz! Saját YouTube csatornánkon hangoskönyveket és sárkányeszmés videókat nézhetsz meg. Kövess minket a Facebook-on is, nehogy lemaradj valamiről!

Sárkányeszme első kötete

Sárkányeszme, a kiválasztottak próbája
Sárkányeszme logo

2019 © bd-tech.hu – Minden jog fenntartva